Nyugodt mozdulatlanság. Mint amikor egyedül
lebegsz a víz színén, távol mindentől, és mindenkitől, csupán itt nem volt víz,
mely a testet tarthatta volna. Mégis, légiesen könnyűnek tűnt, maga a
mozdulatlanság is hátborzongatóan nyugodt. Akár a halál… vagy puszta álom, ki
tudja, talán nem is számított abba a pillanatban semmi más, csak az üresség. Se
a múlt, se a jövő, de még a jelent is porszerű szilánkokká zúzta az a mérhetetlen
semmi. Mintha a lélek lapjáról mindent letöröltek volna. A lét vörösen izzó
betűit csupán úgy tehetvén semmivé, hogy addig izzítják a fémet, míg az egész
fehéren izzó lappá nem olvad, magába égetve téve semmivé a vonalakat. Olyan
üresség, mely a mindenséget hordozza, és mégis maga alá gyűr mindent…
A fájdalom már puszta emlék csupán, mi a múlthoz, és a
testhez kapcsolódik, és így most nem is jelent semmit. A sebek, és a csorgó vér
sem valóság már, pusztán valami távoli, halvány kép, egy másik világból.
Mint megkövült kristály vált örökkévalóvá az idő, és rejtette
valóját ismeretlen álarc mögé. De ez sem jelentett már semmit, akkor és ott
talán nem létezett semmi, a világ biztosan nem, és talán maga a lélek is
általváltozott azzá a hihetetlen űrré, mi belül lakozott.
Egy pillant csupán, ennyi volt, nem több, és a semmiből lágy
érintéssel borult az angyalszárny a testre. Ismeretlen, idegen, mindent elsöprő
érzés, ahogy az új érzék magával ragadta a tudatot, és az első érintésnek
engedve felpattantak a szemek. Egy arc… finom vonásokkal, melyek szinte
egybeolvadni látszottak a körüllévő semmivel, és az élesen, mindennél vonzóbb
szemek. Ragyog, akár egy kristály, mely magába gyűjti, és ezerfelé szórja a
fényt, megsokszorozva erejét. A tekintetet elfogta, és magához láncolta a
szempár, miközben a sejtelmesen megcsillanó test elmozdult, hogy a másik mellé
feküdjön, ugyanazt a pózt véve fel, mint a fehér, egyszerű emberi alak. Épp úgy
nyugtatta maga mellett a kezét, közel arcához, nem érve a másikhoz, mégis oly
közel, hogy szinte már érintésnek volt érezhető… Érezni az ezüstszín bőr
forróságát, és az őt körülvevő hihetetlen erőt. A hószín szárnyak óvó lepelként
borultak kettejükre, összekötve azt, mely kezdettől fogva külön álló, és távoli
volt. Egyetlen szemvillanás, vagy évmilliárdok… az időtlenség tengerébe merülve
nem volt képes felfogni az elme ilyen dolgokat. Semmi másra nem is volt ereje a
testnek, mint nyitva tartani a szemeket, és az angyal arcán nyugtatni a
pillantást. De ez sem tartott soká. A szempillák minden erőlködés ellenére
lecsukódtak, hogy a test magatehetetlenül lebegjen tovább az ismeretlenben.
Csupán az érintés, és az angyal megnyugtató közelsége maradt, és a kép, mely
kitörölhetetlenül égett az elmébe. A ragyogó kristályszemek.
Ilyen nyugalmat ember ne érezhet. Ilyesmi nem adatik meg élő
halandónak. A tudat nem volt képes rá, hogy önálló gondolatokba kapaszkodva
visszaidézze azt az identitást, mely mindeddig önmaga volt, de nem is vágyott
rá, hogy megtegye. Végleg elmerülni látszott a semmiben, mintha a ragyogó fény
kifakította volna a létezésből.
Újabb érintés. Érezte eddig is a másik test forróságát, de
most az angyal ujjai a kézhez értek. Puhán, mintha csak toll hullana alá, és
szállna finoman az emberi bőrre, és mégis olyan határozottsággal, melynek
világok sem tudnak ellenállni. Ujjak fonódtak az ujjak közé, ahogy ezüst, és
fehér elkeveredett, újabb mozdulatlanságba merevítve a két alakot. Az embertest
mozdulatlan maradt, de a szív úgy reszketett, hogy életében soha. Várakozás,
vágyakozás, és bizalom, közös tőről fakadva százfelé ágazó indákkal fonták át a
lelket, hogy egyetlen szorítással hatalmukba keríthessék. Még egy utolsó
pillantás, a test utolsó erejét összeszedve a szemek ismét kinyíltak, hogy az
ezüst fényű arcba tekinthessenek. Egyre tisztábban rajzolódtak ki a vonások, és
egyre inkább elmosott minden mást ahogy felé mozdult. Az ezüst színű ajkak
pedig puhán érintették meg a fehér homlokot… Az utolsó csók. Maga a boldogság,
mely magában viselete az élet minden fájdalmát, és gyönyörét, oly tökéletes
egésszé formálva, melyre nem lehet képes más… Csupán egy angyal csókja.